Bozsik Yvette: A szólóelőadásaim még nagyon nyomasztóak voltak, az élet alapkérdéseiről szóltak, de a szegedi színházban koreografálva kiderült, hogy van humorérzékem... Én is meglepődtem, hogy mi ez, ami kijön belőlem, hiszen nem vagyok ilyen jókedvű...
K.K.: Sikeres voltál, mégis saját együttest akartál...
BY: Erős hajtóerő volt bennem, hogy igenis nőként meg tudom mutatni, hogy nem vagyok rászorulva egy férfira...mint alkotóművész...beleugrottam a mélyvízbe...
KK: A Katonán belül van egy otthonotok.
BY: Mindig ez volt a kedvenc színházam, mérce volt...7 állandó táncosom van és ösztöndíjasok. Próbálok figyelni a fiatalokra....
BY: Megrögződött, ismétlődő gesztusokat használok, amik minden emberre jellemzőek...Mindent elárul a testbeszéd rólunk...Ezeket felnagyítom, átfordítom...
K.K.: A vakoktól mit tanultál a Vakvagányok c. film alatt?
B.Y.: Először nagyon féltem, de nagyon jó volt a kommunikáció köztünk, mert nem sajnáltam őket...