Kováts Kriszta Kvintett

Jelenlegi hely

Kováts Kriszta Kvintett -- Főoldal

Kováts Kriszta – ének
Lázár Zsigmond – billentyű, hegedű, vokál
Schneider Zoltán – gitár, vokál
Csuhai Barna Tibor – nagybőgő, vokál
Perger Guszty – ütőhangszerek

A zenekar 2013 őszén alakult. Kováts Kriszta  (Jászai Mari és Artisjus-díjas énekesnő és színművész) 11 saját album után budapesti legendákról akart énekelni élőben, ehhez megalapította a Kováts Kriszta Kvintettet, régi és új zenésztársakkal. A Budapest bámészko című koncert budapesti legendás személyekről és helyszínekről szól (szöveg: Fábri Péter, zene: Wolf Péter, Gallai Péter, Vedres Csaba, Leonard Cohen)  Később a Madách Színház Stúdiója adott otthon a produkciónak, Nádasdy Ádám íróval kiegészülve. A zenekar a Budapest bámészko zenei anyagát az azonos nevű könyv cd- mellékleteként jelentette meg a 2014-es Könyvhéten, a Kossuth Kiadó gondozásában. A zenekar 2014 fenruárjában sikeres amerikai koncertturnén vett részt, ahol az ottani magyaroknak zenélt. (Los Angeles, San Francisco, San Diego)

A következő nagy program a Magyar flódni bemutatója 2016-ban a Zsidó Művészeti Napok (www.zsidomuveszetinapok.hu ) keretében volt, Nyáry Krisztián író közreműködésével az Átiumban. Ezt a produkciót is sok helyen játszották (Madách, Szeged, MOM, stb).

2017-ben ismét a Zsidó Művészeti Napok keretében volt a bemutatója a Játékok és szerelmek c. új lemezanyagnak a Budapest Jazz Clubban, ez a könyv/cd a Könyvhétre jelent meg a Corvina Kiadónál. A vendég  ismét Nyáry Krisztián. A koncertszínházi bemutató novemberben lesz a Madách Színházban.

A zenekar Facebook-oldala:
https://www.facebook.com/KovatsKrisztaKvintett